Néma tüntetésnek indult, aztán LG kijelző javítás lett a vége

Nagy felelőségett kell napjainkban az embernek vállalnia a környezetéért, mert szerencsétlen növények nem tudnak kiállni a jogaikért, szakszervezetet alakítani, vagy csak felszólalni; „Ne már én állok itt, vezesd másfelé az utad.” Ezért, aki szereti egy kicsit is a környezetét, néha álljon fel a kényelemből és a valóban szükségtelen növény irtás ellen álljon ki!

Nemrég én is részt vettem egy ilyenben. Nyugodt, békés tüntetésnek indult, de aztán valakik kicsit felpörgették az eseményeket. Igazság szerint a pontos okát nem tudom, de a tömeg egyre ingerültebb és hangosabb lett és a rendvédelmi erők is aktívabbak lettek. Egyre több illetlen kifejezés keringett a levegőben, a rendőrök és a tüntetők közt. Azt hittem ennyi indulat azért belefér egy békés tüntetésben, hisz nem nagy ár ez fővárosunk egyik legszebb zöldövezete felszámolása ellen, de talán túl sok lett az indulatból. Annyira sok lett, hogy tettlegességig fajult. A nagy dulakodásban többször is elestem, aztán úgy véltem ideje távozni a helyszínről, mert én nem vagyok az ennyire az elveiért kiálló ember…

Hazafele kullogtam már, amikor a zsebemből elővettem szeretett mobilkészülékem és megnézzem, hátha valaki közvetíti élőben az eseményeket. Sajnos nem jutottam el addig, hogy rákeressek, mert a kijelzője a telefonomnak be volt törve. Gondolom a sok szerencsétlenkedéstől, amíg kivergődtem magam a tömegből, akkor kaphatott egy nem túl hasznos ütést. Aggódni kezdtem, mert manapság senki sem él meg a telefonja nélkül, azon élem az életem 40%-át. Fontos egy eszköz, mert aki nem kétkezű munkát végez, annak nem csak jó információ forrás, hanem mobilis munkavégzési eszköz. Nem egy e-mailt váltottam már utazás közben és hasznos voltam akkor is, amikor üresjárat lenne csak. Gyorsan orvosolni kell a problémát!

Mikor hazaértem, nem voltam rest, gyorsan felvettem a kapcsolatot egyik cimborámmal, aki nagyon ért az ilyen szervizes dolgokhoz és sokat megmozduláson voltunk együtt vele a környezetért. Ahogy vártam, tudott is megoldást a problémámra. Egyszer hasonló helyzetben vele is előfordult, hogy az okos telefonja kijelzője betört bár ő egy komolyabb, több napos tüntetésen vett részt. Mivel nem volt szerviz a közelben, de mániája dokumentálni az eseményeket, ezért gyors megoldás kellett, hogy a készüléke ismét jó formában legyen. Akkor ismertették meg vele azt a mobil szervizt, amit most nekem is ajánlott az LG kijelző javítás orvoslásához.

A szolgáltatás egyedisége az, hogy nem kell elvinned a telefonodat sehova, időt energiát beleölni az utazásba. Házhoz jön a segítség. Egy futár elviszi a kártyátlanított készüléket és azt néhány napon belül visszakapja az ügyfél, tökéletes állapotában. Lehet szó kijelző törésről, vagy akár rossz akkumulátorról. Az országban bárhol tudnak segíteni.

Felmerült a kérdés nálam, hogy ezért még is mennyit kérnek el, mert sok helyen egy kijelző csere majdnem felér egy használt, de jó készülék árával, de barátom állítása szerint, meg fogok lepődni! Nincs mit tenni, jobb megoldást nem találok úgysem, mert nem szeretnék szervizből szervizbe járni és hívogatni őket, hogy befejezték-e már a munkát.

Megkaptam a linket, és valóban megdöbbenve tapasztaltam az árakat! Nincs mese, ki fogom próbálni, mert kell a használható készülék, mert két hét múlva újra lesz egy csendes tiltakozás.