A Z generáció tagjai nagyon is naprakészek

A mi nap az úgynevezett Z generációról kellett előadást tartanom az egyetemen. Érdekes feladat volt, ugyanis pontosan magam sem tudtam, kik is a Z generáció tagjai. De aztán rájöttem. Ők a 96 és 2010 között született generáció. Nevezik őket még egy csomóféleképpen. C generációnak (az angol connection szó miatt), facebook generációnak, internetgenerációnak, digitális bennszülöttnek meg egy csomó marhaságnak. Lényegében ha valaki vagy a médiában vagy a tudományos életben, akkor már valahogyan elnevezted ezt a nemzedéket.

Hogy miért érdekesek ők számunkra? Nos, elsősorban azért, mert ők a legelső generáció, ahol megvalósul az ún. globális falu elképzelése, amiről még a hatvanas években beszélt egy kommunikációkutató, egy bizonyos McLuhan nevű tudós. Ennek az elméletnek az az alapja, hogy az elektronika, a technológia, később pedig az internet világában az emberek összekapcsolódni lesznek képesek egymással, legyőzve ezzel a térbeli és időbeli korlátokat. Ezek a fiatalok az internet segítségével egy és ugyanazon pillanatban fogyaszthatják ugyanazokat a kulturális termékeket és tartalmakat, vehetnek részt ugyanazokban az élményekben játékokon keresztül, és válhatnak aktív megfigyelőivé különböző eseményeknek, amik aktuálisan zajlanak. Elég csak egy nagyobb terrortámadásra gondolni, amit élő közvetítések miatt egyszerre láttunk és követhettünk nyomon, többszáz millió másik társunkkal együtt, akik szintén a gépük előtt ültek.

A tudósok azt mondják tehát, hogy ez az újfajta összekapcsoltság sok különböző eredménnyel jár. (Még az olvasási módozatainkra is kihat, hiszen egy ekkora technológiai robbanás megváltoztatja az ember idegrendszerét is. De erről most nem ejtenék több szót.) Például azzal, hogy a társadalom szerkezete elkezd megváltozni, újfajta módozatokon keresztül kezd szerveződni. Például előtérbe kerül az ízlés és a hétköznapok esztétikájának a jelentősége. Az emberek fogyasztókká váltak, egyfolytában keresik a gyors és egyszerű ingereket, csakhogy ezekből olyan tömeg zúdul rájuk, hogy kénytelenek szelektálni belőlük. És ez a szelekció, az ízlés alakítja ki a társadalmi csoportokat, elkezdi szervezni a csoportosulásokat. És ezek a csoportosulások nem is helyhez kötöttek, az interneten keresztül a világ másik végén is lehetnek csoporttársaid, akikkel közös érdeklődésed köt össze. Kiterjednek tehát a társadalmi kapcsolatok, és ez gyökeresen megváltoztatta az együttélést.

Más nézetek szerint pedig az információ szabad áramlása az, ami megváltoztatta a világunkat. Az információs társadalmakban aszerint alakulnak a kapcsolatok, társadalmi rétegek, hogy ki van az információk birtokában, és ki van megfosztva tőle.

A Z generáció számára azonban többé nem értelmezhető az információtól való megfosztottság, hiszen rájuk már óriási információtömeg záporozik minden pillanatban az újfajta technológiai eszközökön keresztül.

És ennek ismét csak különböző hatásai vannak, amibe szintén nem mennék bele, mert nagyon messzire vezetne. De az egyiket mégiscsak kiemelném, mégpedig azt, hogy a rengeteg információból eljutnak hozzájuk a fontos információk is. Bizony. A Z generáció tagjai számára kitüntetett fontosságú a környezetvédelem, a környezettudatosság, hiszen gyerekkoruk óta szajkózzák nekik a globális felmelegedés, az éghajlatváltozás, a szelektív hulladékgyűjtés és az ózonlyuk körüli problémákat.

Ez a generáció például sokkal inkább hajlandó vásárolni olyan márkáktól vagy brandektől, akik valamiféleképpen társadalmilag tudatosak, mondjuk környezetbarát a termékük csomagolása. Vagy akár olyan cégektől, akik fair trade alapon bonyolítják a termék előállítást. Más szóval, nem zsákmányolják és zsigerelik ki a végletekig azokat a helyeket, ahol beszerzik az alapanyagokat, és a profitjukból jelentős összeget visszaforgatnak a lokális közösségekhez.

Szóval marketinges szempontból ez volt a leglényegesebb fejlemény és érdekesség a Z generációról. Annyira érdekelt, hogy úgy döntöttem, erről írom a szakdolgozatomat is, méghozzá kvalitatív mélyinterjút készítek ezen generáció néhány tagjával.

magánnyomozó irodaEhhez az öcsém segítségét kértem, hogy javasoljon néhány barátját, akik hajlandóak volnának beszélgetni velem egy vagy másfél órát diktafonra, hogy felhasználhassam a szakdogámhoz. Segített is, le is ültem beszélgetni hat osztálytársával, három fiúval és három lánnyal.

Az interjúkból kinyert adatokra most nem térnék ki szintén, mert ez is eléggé messzire vezetne, no meg a szakdolgozat leadását követően most igyekszem elfelejteni a megírása körüli borzalmakat.

De hadd meséljek el egy érdekességet, hogy tényleg mennyire képben vannak ezek a fiatalok egy csomó dologgal, ami nekem, mint Y generációsnak, már korántsem kézenfekvő.

Az egyik fiúval az interjú végeztével beszélgettünk tovább, és sajnos már nem is tudom hogyan, de viccből szóba jött, hogy fel kellene bérelni egy magánnyomozót valami feladatra. Talán hogy kiderítse, hányas lett a fiú témazárója vagy nem is tudom. Persze ezt csak viccből mondtam, ő azonban komolyra váltotta a szót, és elmondta, hogy a magánnyomozók ennél komolyabb dolgokkal foglalkoznak. Kérdeztem, hogy honnan tudja, és ő elmondta, hogy egyszer rátalált egy honlapra véletlenül, ami egy magyarországi magánnyomozó iroda lapja volt, és részletesen ecsetelte, hogy mennyi mindent foglal magába ennek a hivatásnak a gyakorlata. És ez a fiú világosított fel, hogy a valóságban is léteznek magánnyomozók, mármint hogy itthon, a magyar valóságban, és nem házasságtörésre szakosodott, pocakos emberkék unaloműzése, hanem jogi háttérrel megtoldott, kőkemény és profi kutatómunkát foglal magába. Márpedig a magánnyomozókról bennem egyáltalán nem ilyen kép élt. Úgy hittem, hogy a magándetektívek elsősorban lopva, az árnyékban meghúzódva figyelnek célszemélyeket. De ennek hatására utánanéztem ennek a honlapnak, amit említett, és kiderült, hogy bizony ténylegesen komoly szellemi munka is folyik ennek a tevékenységnek a hátterében. Persze az is kiderült, hogy valóban foglalkoznak megfigyeléssel, de emellett biztosítási ügyekben is jártas akár. Nem tudom, lehet, hogy ez egy köztudott dolog volt, de számomra mindenképp meglepő volt. Az tuti, hogy mostantól minden gyanús személyt feljegyzek magamban, hátha épp egy bevetésen lévő detektívvel van dolgom.

Nem tudom, lehet, csak én vagyok ilyen tájékozatlan, mindenesetre nagyon meglepődtem ezen, pláne azon, hogy egy általános iskolás fiú naprakészebb volt e témában, mint én. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyesmikkel foglalkozik egy magyar magánnyomozó iroda. De az biztos, hogy mostantól megjegyzem, és ha bajba kerülök, hozzájuk fordulok.